Mindenféle...

Újévi ABC-s naptár első hónapja

ABC-s újévi naptár fejlődésünk érdekében

Újra Új Év

–  Tavaly volt újévi jelmondatod.  Most is lesz?

–  Most szavakban fogok gondolkodni.

–  Mire lesz az jó? 

–  Minden hetemnek lesz egy meghatározó szava, amit kiteszek egy jól látható helyre. Azt akarom elérni, hogy az a szó áthassa a hetemet. Alakítson, formáljon, segítsen fejlődni, és persze az Istennel való kapcsolatot jobban megélni.

A mint ATYA és ALAP

Az első héthez és a szavakhoz jól passzol Pál imádsága az Efézusiakhoz írt levelében. Ef 3,14-21

“Meghajtom térdemet az Atya előtt, akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; hogy Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; és így megismerjétek Krisztus minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy Isten mindent átfogó teljességére jussatok.
Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

Mire építem az életem?

Ha Isten az ATYÁM, akkor én a gyermeke vagyok. Erre a kapcsolatra ALAPOZOM az életem. “Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és Isten is őbenne.” 1Jn 4,16 Az ATYÁMMAL való kapcsolatom ALAPJA a szeretet. Az ő drága ATYAI szeretete. Pont azért jó ALAP, mert Ő nem szűnik meg szeretni, akkor se, ha én valamiért hűtlen vagyok hozzá.

Ma ennyi jutott az eszembe. 🙂
Ki tudja egy hét alatt mi minden formálódik még ki bennem a szavak kapcsán. Ebben várom az ATYÁM vezetését.

Kívánom, hogy mutassa meg neked Isten, hogy milyen ATYA is ő, azért, hogy utána bátran rá merd ALAPOZNI az életed.

Á mint ÁMEN

Ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied!Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied.” Lk 22,42
Az imák végén az ÁMEN, azt jelenti, hogy ÚGY LEGYEN! Az ATYÁM akarata legyen meg, ne az enyém. Még akkor is, ha az az ÁMEN fájdalmas lesz számomra. Ha nehéz út követi. Ha az út homályos, vagy láthatatlan. Ha nem lesz minden “hű de jó”. Jób, amikor meghaltak a gyermekei,  így szólt: “Az ÚR adta, az ÚR vette el, áldott legyen az ÚR neve!” Jób 1,21 Végül is azt mondta, hogy ÁMEN. Legyen meg az akaratod ATYÁM, akkor is ha az halálosan fájdalmas.

szeretetEz egy nagyon nehéz szó. Vajon Isten, mit akar nekem megtanítani a héten?
Az ÁMEN összefügg az ATYÁM és az ALAP szóval is. Nem véletlenül vannak itt az elején. Ki tudom mondani, hogy ÁMEN, mert tudom, hogy az ATYÁM szeret, és Ő jót akar nekem.

ATYÁM AKARATÁRA ÁMENT tudok és AKAROK mondani.

Vajon tényleg így lesz a héten?

B mint BÉKESSÉG

„…állítsátok helyre a jó rendet magatok között, fogadjátok el az intést, jussatok egyetértésre, éljetek BÉKESSÉGBEN, akkor a szeretet és a BÉKESSÉG Istene veletek lesz.” 2Kor 13,11

Együtt békességbenSzerintem mindenki óhaja az, hogy az életében legyen BÉKESSÉG. Annyira jó, amikor BÉKE van. Nincs végeláthatatlan veszekedés, nincs hatalmi harc. Nincs duzzogó, nyomasztó csönd.

Ez is egy nehéz szó, mert a BÉKESSÉGÉRT, meg kell dolgozni.

Helyre kell állítani a jó rendet. Ha a BÉKESSÉGRE akarok törekedni, akkor nekem kell kezdeni. Be is kell lássam ha hibáztam, tenni kell érte, hogy újra jó legyen. El kell fogadnom ATYÁM intését. Az INTÉS is egy jó szó, egyszer eljutunk oda.  🙂
Együtt békességbenEgyetértésre kell jutni. Lehet fel kell adnom az elgondolásaimat? Meg kell alázkodnom? El kell engedjek dolgokat? Meg kell látnom és el kell fogadnom a másik nézőpontját?

Úgy látom, ez akkor működik igazán, ha Isten az ATYÁM, aki a szeretet. Ha a vele való kapcsolatra ALAPOZOM az életem: Ha ki tudom mondani neki, hogy ÁMEN,  legyen meg a te akaratod, és ne az enyém.  Akkor a szeretet és a BÉKESSÉG Istene velem lesz. Így megélhetővé lesz a BÉKESSÉG körülöttem.

Kíváncsi vagyok, hogy Isten milyen élethelyzetekbe visz majd bele, hogy gyakorolni, megélni tudjam a békességet, a békesség kimunkálását.

C mint CÉL

“Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem(a CÉLT), de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a CÉL felé, Isten mennyei elhívásának Krisztus Jézusban adott jutalmáért.” Fil 3, 13-14

Istennel a célom elérése nem lehetetlen küldetésSzámomra a CÉL, hogy egyre jobban hasonlóvá legyek Krisztushoz. CÉL, hogy a napjaim egyre több percében tudjak a WWJD-szerint élni. CÉLom, hogy eszembe jusson minél többször megkérdezni magamtól, hogy: – Mit tenne Jézus? CÉL a választól eljutni a tettekig. CÉLom, hogy Istent egyre jobban megismerhessem. Hogy a szeretetet, amit tőle kaptam egyre jobban átadni is tudjam.
Istennel a CÉLjaim elérése nem lehetetlen. 

 

Annyi minden az eszembe jut még. Ez a szó nem nehéz, hanem inkább végtelen.  🙂

Istenem, nekem vannak CÉLJAIM, de mi a te CÉLOD velem?

 

Ács Pálné Tünde
Szívesen leszek a segítőd a hit életben tartásában.

Szólj hozzá te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérdezz bátran!

06208862083