Bibliatanulmányozás

Együtt tanulmányozunk és működik!

tartsd-eletben-a-hited-bibliatanulmanyozassal-egyutt-konnyebb

TAHITI- csináljuk együtt!

– Együtt tanulmányozni, naponta olvasni, kérdésekre válaszolni…?
Nem túl sok idő ez?

– Mivel egész héten egy témán gondolkozunk, annyira a napjaink részévé válik, hogy nem tűnik fel mennyi időt töltünk el vele. Mivel érezzük a pozitív hatását, így nem tartjuk a ráfordított időt soknak. Sőt legszívesebben még többet foglalkoznánk vele…

 

2021 februárjában beindult egy online bibliatanulmányozó csoport (a TAHITI című könyv alapján), melynek öt tagja volt. Célunk volt az I. Thesszalonikai levél feldolgozása, oly módon, hogy minden kis témára egy hetet rászántunk. Mindezt azért, hogy legyen időnk elmélyülni benne és meg is élni, a feladatokat elvégezni, megtapasztalni annak áldásait. Sokszor éreztük, hogy még egy hét is kevés, a témák átnyúlnak a következő hétbe, sőt folyamatosan előttünk voltak, és vannak azóta is. Hihetetlen milyen formáló volt.
Ezt csak így, együtt csinálva lehet megtapasztalni.

Érdekel a könyvről gondosan megírt vélemény

TUTE CSALÁD, ahol nem a kutya van  a központban, hanem a BIBLIA!  🙂

Egy család, ahol nem a kutya, hanem a Biblia van a központban!A kezdet, úgy indult, hogy először létrehoztam a zárt facebook és Messenger csoportot a hétfői napon. Szombatra terveztük az első online alkalmat, amikor egy órát együtt töltünk a Tahitis könyv alapján megírt gondolatok által vezetve a beszélgetést.

Egy kis videós segítséget is készítettem a feldolgozáshoz. Hat napon át mindenki  otthon, önállóan olvasta a könyvet. Elmélkedve a kérdésekre adandó válaszokon, már írogattunk is a csoportba és mire szombat lett már családdá is lettünk. (Tute család :))

tahiti-hetente-online-alkalmak

Már az első alkalommal úgy tudtunk beszélni egymás előtt, mintha mindig is ismertük volna egymást. Ez meglepő volt számomra. Ez a családias érzés hétről hétre fokozódott bennünk, mely a kurzus végéig megmaradt! Olyan jó valakinek – valakiknek beszélni az Igével kapcsolatos megtapasztalásokról, élményekről és a kudarcokról, nehézségekről is. Számomra ez új volt, és nagyon élveztem – napi kapcsolatban lenni az új testvéreimmel. Öröm volt aktívnak lenni a csoportban, vagy éppen passzívan, de  boldogan olvasva a többiek gondolatait.
Külön öröm volt visszanézni az élő alkalmainkat.

Egy év – egy páli levél!?

tahiti-2021-online-bibliatanulmanyozasEgy hónap alatt is nagyon sokat tanultunk, úgy is, hogy nem jutottunk tovább az első rész  2. igeversénél. 🙂

Szerintem nem végzünk egy év alatt ezzel a levéllel. 🙂
-Nem is baj, nem igazán akarom, hogy vége legyen!
Imádkozok, hogy ez a lelkesedésünk kitartson.
A tanulmányozás úgy is egy életen át tart. 🙂

Ez tartja életben a hitünk!- Hát ezt érezzük is!

Közben vége lett az alkalmainknak, és végig kitartottunk!
És persze nem tudtuk abbahagyni! 🙂
Úgyhogy folytattuk az Áhítat Alkotóval.

Azóta már azzal is végeztünk.  🙂

EGY ILYEN CSOPORT TAGJA SZERETNÉK LENNI! 🙂

Erika: “hétről hétre tanulhatok és TAPASZTALHATOK”

Tahiti tanfolyam, ahol árad a szeretetA Tahiti bibliatanulmányozást Isten hívására kezdtem el, először úgy gondoltam, hogy jobb lesz egyedül majd haladok lassan, ahogy sikerül. Aztán Isten megszólított, hogy kell a közösség, a közös gondolkodás, jó lesz, erre neked szükséged van!  A Tahiti nagyon nagyszerű pozitív élmény. Egy utazás. Nem is gondoltam volna hogy 1 hónap alatt így összekovácsolódok olyan emberekkel akiket alig vagy nem is ismerek. Együtt tudunk gondolkozni, egymást tudjuk építeni, segíteni. Egy tahiti család lettünk. Érezni mindenkiben hogy Krisztus követő, Isten elhívott gyermekei vagyunk! Árad a szeretet. Köszönet és hála, hogy benne lehetek és hétről hétre tanulhatok és TAPASZTALHATOK. Mérhetetlen nagy hálát érzek! Kitartunk és végig csináljuk akármeddig is tart, mert az Úr velünk van!

Lehetnek valakinek 48 évesen új testvérei?
Réka válasza: IGEN

Tahiti, a mi kis Tute családunk, testvérek az Úrban. Velem legalábbis ez most megtörtént, ezen a Biblia tanulmányozó kurzuson. Februárban kaptam meghívást a csoportba, ahol másik három nőtestvérrel ismerkedtem meg. Minden héten egy órát együtt tanulmányozzuk a Bibliát. De ez sokkal több mint egy bibliaóra! Hétközben is szoktunk üzeneteket váltani, bátorítjuk egymást, igéket osztunk meg. Egymáson keresztül is megtapasztaljuk, Isten mennyire szeret bennünket, és hogy tudja, mikor mire van szükségünk. Jobbkor nem is küldhette volna Isten az életembe a nővérkéimet.

“Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.” Róm. 15:5-7
Anett szerint: nem tanfolyam, hanem család!

tahiti tanfolyam, nincs olyan, hogy lemaradsz, kimaradszMikor először olvastam a tanfolyamról már elsőre felkeltette az érdeklődésemet, mert nagyon vágytam és sokkal jobban vágyom arra, hogy megismerjem a Mi mennyei Atyánkat és egyszülött Fiát és tanításait. Nekem személy szerint hatalmas változás állt be az életembe, mikor Isten utat mutatott nekem és én azt elfogadtam. A tanfolyam (amit nem lehet ilyen “hivatalosan” nevezni, mert egy kis család lettünk, vagyunk) nem csak Istent és egyszülött Fia tanításait mutatja, tanítja meg, hanem önmagad is megismered. Nem csak az embertársainkhoz való hozzáállás változik meg, hanem Minden, ami kimondhatatlanul jó érzés. Nincs olyan, hogy lemaradsz, nem érted, elvesztél…stb. Napi szinten segítjük, támogatjuk egymást, mint tanulásban, mint lelkiekben, mint mindenben. Szinte lehet azt mondani érezzük egymást. Hálás vagyok a könyvért és a “tanfolyamért”, mert igen, még jobban érzem Isten Áldását, Hálás vagyok a kis TuTe családunkért.

Én is szeretném megtapasztalni!

Gondolkoztam a csoportos tanulás hátrányairól. Sajnos nem sikerült semmit sem találnom, 🙂
de az általunk megtapasztalt előnyöket szívesen megosztom veled:

– Mivel hétről-hétre találkozunk(online) és beszámolunk arról, hogy mire jutottunk, így motiváltak vagyunk arra, hogy valóban komolyan vegyük, és foglalkozzunk az igével, akármilyen kevés időnk is van rá egy nap. Ha nem találkoznánk, csak otthon egyedül csinálnánk, akkor sok nap ki is maradna…De így úgymond muszáj foglalkozni vele, amit semmiképpen sem érzünk negatív dolognak.

A együtt tanulmányozás előnyeiNagyon jó megosztani a felimeréseinket, megtapasztalásainkat a témákkal kapcsolatban, élővé válik közben az Ige mondanivalója. Nagyon motiváló.

– A kudarcaink megosztása külön jó hatással van ránk. Amíg megosztjuk már körvonalazódnak a megoldások…Segít megtanulni felállni a bukásból és egy lehetőségként tekinteni rá, mely előrébb visz minket, mert tanulunk belőle. Sok mindhez, hogy igazán megértsük, szükség van a kudarcra. Ezt is megéltük már.

– Izgalmas, hogy Isten mindig ad olyan helyzetet a héten, amikor pont azt segít megélni, amiről éppen szó van. Annyira érezzük, hogy jelen van a csoportunkban.

– Folyamatosan érezzük Isten vezetését, tanítását, formálását. 

A feladatok arra késztetnek, hogy meg is éljük azt, amiről olvasunk. Nagyon értékes megtapasztalásokat gyűjtünk így. A feladatok elvégzése kapcsán a környezetünkre is megtapasztalhatóan pozitív hatással vagyunk. (munkahely, tágabb család, barátok)

– A kurzuson bővebben kidolgozzuk a témát, mint ahogy a könyvben van, hiszen a beszélgetések alatt pluszban sok minden jön elő. Többféle szemszögből járjuk körbe a témát. Ez igazán formáló.

A családot is be tudjuk vonni, gyerekeket, házastársunkat egyaránt. Mindenki a témáról gondolkodik a héten. A fontos szavak kint vannak a lakásban, mindenki látja őket, a hűtőn, a fali táblán, a kamra ajtón. 🙂

Nagyon sokat vagyunk az Ige közelében úgy, hogy nem érezzük tehernek, vagy, hogy az időnkből túl sokat venne el.

Szeretnéd?

tartsd-eletben-a-hited-bibliatanulmanyozassal-egyutt-konnyebb

A válaszom, IGEN

IGAZÁN AKAROD?

– Akarod érezni, hogy a Biblia nem csak egy könyv, hanem Isten szava, mely igazi hatással van az életedre?
– Egyedül nem  megy, hamar abbahagyod.
– Nincs kit megkérdezz, ha elakadsz?
– Nem csak mondogatod, hanem tényleg formálódni akarsz?
– Akarod, hogy a változás áldást hozzon a környezetedre is?
– Több megtapasztalást akarsz?   

Aki velünk kapcsolatba kerül, az Istennel is szorosabb kapcsolatba kerül!

aki velünk kapcsolatba kerül, az Istennel is kapcsolatba kerülCél, hogy Isten formáljon bennünket, és általa mindazokat, akik velünk kapcsolatba kerülnek.
Hiszen aki velünk kapcsolatba kerül, az Istennel is kapcsolatba kerül. 🙂

Így akarunk pozitív hatással lenni  a világra.
Kicsiben kezdjük, mint a mustármag, de ki tudja mivé lesz. Rajtad áll!

Nem tudok dönteni, többet szeretnék többet tudni a tanfolyamról!
ITT tájékozódhatsz!

A CSOPORT TAGJA SZERETNÉK LENNI! 🙂

 

“Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz, amelyet vesz az ember, és elvet a szántóföldjébe. Ez ugyan kisebb minden magnál, de amikor felnő, nagyobb minden veteménynél, és fává lesz, úgyhogy eljönnek az égi madarak, és fészket raknak ágai között.”
Mt 13,31-32

Ács Pálné Tünde
Szívesen leszek a segítőd a hit életben tartásában.

Szólj hozzá te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérdezz bátran!

06208862083