Bibliatanulmányozás

Példa-beszéd, milyen legyen a beszédem és milyen ne?

Milyen legyen a beszédem és milyen ne?
PÉLDA-BESZÉD

A téma szerinti bibliatanulmányozás nagyon hasznos dolog. Most a beszéd kapcsán szeretném megmutatni neked, egy példával szemléltetve, lépésről lépésre, hogy hogyan is működik ez.

Az alapgondolatom az volt, hogy szerettem volna tudni, hogy milyen legyen a  beszédem, és milyen ne legyen.

Egy jó program

bibliatanulmányozás-biblia felfedező programmalEgy rövid imában kértem Istent, hogy hadd tapasztaljam meg ma is, hogy szól hozzám. Az Ő hangja életben tartja a hitemet. Ez után megnyitottam a gépemen a Biblia-felfedező programot és a keresőbe beírtam a beszéd szót és máris megjelent 831 találat, és még a beszéddel kapcsolatos szavakra nem is kerestem rá.  🙂

Ezt a programot azért szeretem, mert van benne térkép, szótárak, kereszthivatkozások… Ha egy szóra rákattintok láthatom a szó héber vagy görög jelentését, attól függően, hogy milyen nyelven íródott eredetileg. Össze tudok hasonlítani fordításokat is, párhuzamosan akár 3 fordítás is megjelenik egyszerre.

Egy szó

bibliatanulmányozás és a beszédSzóval rengeteg igevers, rengeteg mondanivalóval. Találtam Isten beszédével, szavával kapcsolatos gondolatokat, és olyanokat, amelyek az emberek beszédéhez kapcsolódik. Mivel szeretném, hogy az én beszédem „jó” legyen, ezért az utóbbi csoporthoz tartozó igeversek között keresgéltem. Arra vigyáztam, hogy ne ragadjam ki a környezetéből az igéket, ezért a hozzá tartozó szakaszokat is el akartam olvasni, hogy biztosan értsem, hogy miről is van szó. Nagyon sok idő lett volna, ha az összes igeverset számba veszem. De most erről nem akartam könyvet írni 🙂 , csak szükségem volt egy kis iránymutatásra.

Egy jelszó: TUdni-TEnni

Tute- tudni, tenni, megélni amit a Biblia mondEgyelőre csak 15-20 igeverset akartam kielemezni, az is annyi mondanivalóval látott volna el, hogy bővel elég lett volna, hiszen nem csak ismeretet szerettem volna gyűjteni, hanem meg is akartam élni.
TuTe – nem csak TUdni, hogy mit mondjak és mit ne, hanem TEnni, meg is élni. 

Mivel nagyon gyakorlatias próbáltam lenni, emiatt két oszlopba kezdtem el gyűjtögetni azt, amit találtam. Milyen legyen és milyen ne legyen a beszédem. A példabeszédekben több szembeállítást és gondolatot is találtam, így könnyű volt elindulni. Végül leragadtam egy igeversnél.

Egy Ige

 „Semmiféle bomlasztó beszéd ne hagyja el a szátokat, hanem csak akkor szóljatok, ha az jó a szükséges építésre, hogy áldást hozzon azokra, akik hallják.„ Ef 4,29 (RUF)

A Bibliámban elolvastam az efézusi levél 4. részét. Nem bírtam ki, ezért az efézusi levéllel kapcsolatos információkat is olvasgattam. 🙂 Az igeverset kikerestem a Biblia-felfedező programban és a szavaknak megnéztem a görög jelentését, és összehasonlítottam több fordítást is. Minden szóra rákérdeztem és próbáltam megfogalmazni, hogy például mit jelent az, hogy jóakaratú legyen a beszédem. Milyen beszéd az, ami hasznos? Egyáltalán mi a haszon? Nagyon élvezem a bibliatanulmányozás ezen részét. Kérdezni és kérdezni…keresni a válaszokat. Nem mindig könnyű, sokszor igazi kihívás. 

BOMLASZTÓ: vagyis a görög szótár szerint rossz, romlott, erkölcstelen, haszontalan, másokra rossz hatással lévő
: jó, vagyis erkölcsileg jó, jóindulatú, jóakaratú, hasznos, jótékony hatású
SZÜKSÉGES: szükség, hiány, feladat, szolgálat
ÁLDÁST HOZZON: kegyelmet közvetítő, üdvösséget kimunkáló hatás

Egy kis összefoglalás

bibliatanulmányozás beszéd, milyen legyen, milyen ne legyen? Megfogalmaztam általános gondolatokat is, és imában kértem Istentől, hogy mutassa meg, hogy mi az, ami személyesen nekem szól. Arra jutottam, hogy csak olyat mondjak, ami jó, erkölcsileg jó. Jóindulat, jóakarat van benne. Ez azt jelenti, hogy azért mondom, mert jót akarok, örömet akarok adni, bátorítást, erőt… Ezért is lesz hasznos és jótékony hatású. Épít, mert erre  nagy szükség van, mert ebből hiány van. A szükséges szó feladatot és szolgálatot is jelent. A beszédemnek célja van, feladata van, az hogy építsen. Gondoltál már úgy a beszédre, mint építő szolgálat?
Ha a szociális médiát nézem, akkor igen nagy szükség van erre, mert az ottani beszéd sajnos igen sokszor bomlasztó és igen sokszor haszontalan.

vajas-misszios-doboz-vajas-konyv-vajas-munkafuzet-segitseg-szemelyes-evangelizalas

Közben eszembe jutott az áldást hozó hatás is. Üdvösséget hozó hatás. Ezt a Szentlélek tudja elérni a szavaimon keresztül. Evangélizáció! Igen ez az! Ha evangélizáció, akkor Vajas könyv, és Vajas evangélizáló doboz.

Másrészt arra is gondoltam, hogy olyat ne mondjak, ami bomlasztó. Rossz, hazug… Nem épít, hanem rombol. Nem hasznos, hanem haszontalan. Nem örömet okoz, hanem elcsüggeszt. Nem vidámít, hanem elszomorít. Nem feltölt, hanem lehúz. Nem jóakaratú, hanem bántó.

Egy gyakorlati lépés

Az igaz megfontolja szívében, hogy mit mondjon…„Az igaz megfontolja szívében, hogy mit mondjon…” Péld 15,28/a – MEGFONTOL: kigondol-átgondol, kitervel.

Ez a megfontoltság, átgondoltság hiányzik ma. TUDATOSSÁG, az egyik kedvenc szavam a sok közül. 🙂 Kedvenc, de nagyon nehéz szó is egyben. Ha tudatosan, építően akarok beszélni, akkor meg kell fontoljam a mondanivalómat mielőtt kiejtem azokat a számon. Ehhez kell pár pillanat…amit sokszor elfelejtek rászánni.

Jöhet a TuTe, hogy akkor most mit építsek be az életembe. Ezzel kapcsolatban egy szót ki is írtam a fali táblámra, hogy minden nap ránézve emlékezzek a küldetésemre, ami most az ÉPÍTŐ BESZÉD –  szolgálat mások felé. 

Építő beszéd- beszéd, mint szolgálatA feladat amire buzdítani szeretnélek, hogy tekints a beszédedre úgy, mint egy szolgálat, melynek célja építeni, áldást közvetíteni!
Ha tele van az internet bomlasztó beszéddel, akkor te szórd tele azt építő, áldást hozó szavakkal, gondolatokkal!
Tudatosan használd a szavaidat!
Ha a munkahelyen túl sok a romlott beszéd, akkor te közvetítsd ott a jót, az építőt! Ha túl sok a negatívitás, te légy pozitív! Ha a suliban…Ha otthon…Ha…
“Drága Atyám, add hogy sikerüljön megélni azt, amit ma tanítottál nekem!”

Egy utószó

Kérdezni és kérdezni…keresni a válaszokat. Egy igevers – sok gondolat – beépíthető feladat… és még nem is elmélkedtem arról, hogy milyen szívből, milyen gondolatok jönnek elő. Még nem tettem fel magamnak a gyakorlati alkalmazással kapcsolatos kérdéseket.
Milyen nehézségeket látok a feladattal kapcsolatban? Mi segíthet tudatosabbnak lenni? Mit csináljak konkrétan, hogy ne szólaljak meg egyből? Miben kell változnom a szívemben, a motivációmban? Mikor jönnek ki a számon a bomlasztó szavak? Hogyan tudom azokat megakadályozni? És még folytathatnám a sort.

Tapasztalod ugye, hogy a tanulmányozást nem lehet abbahagyni. 🙂 Egyik igevers hozza a másikat. Egy igeversből többfelé is elindulhatsz, emiatt sosem ugyanaz, sosem unalmas. Én most csak egy piciny részét mutattam meg, reménykedve abban, hogy kedvet kapsz hozzá te is.

HAJRÁ, a Biblia tanulmányozása életben tartó hatású.

Ha segítségre van szükséged, írj nyugodtan! 

tahiti-acs-palne-bibliatanulmanyozas-thesszalonikai-level

Egy könyv

Egyfajta segítséget egy könyvben már el is készítettem neked. Ez a Tahiti, mely sok – sok rávezető kérdéssel próbál segíteni megérteni az Igét, gyakorolni a bibliatanulmányozást.

Egy csoport

Már beindult a könyv alapján egy online bibliatanulmányozó csoport, amiben nagy lelkesedéssel veszünk részt, mert folyamatosan érezzük, hogy szól az Úr és formál bennünket. Annyira jó érzés. Egyedül az otthoni tanulmányozás alatt, ezt nem éltük meg így. Annyira hálásak vagyunk érte, hogy egy külön blog is készült róla. ITT olvashatod. 🙂

Egy kérés

Oszd meg velem a véleményed. Ha építőnek találod a blogot, akkor oszd meg másokkal is. Köszönöm, hogy ezzel is segíted a szolgálatomat.

Szeretettel: Tünde

 

Ács Pálné Tünde
Szívesen leszek a segítőd a hit életben tartásában.

Szólj hozzá te is!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kérdezz bátran!

06208862083